"SZARANYA"-ság?

Sokat gondolkodtam, hogy megírjam e ezt a bejegyzést. Végül úgy döntöttem, hogy megírom, mert pont az ilyen sztorik miatt kezdtem el ezt az oldalt, hogy ŐSZINTÉK lehessünk magunkkal és másokkal szemben is.

Zénó most 13 hónapos, egészséges, okos, szép, cukipofa....... nagyon energikus, igazi kis szeretetgombóc. Imádom!!  Már szépen ül, mászik és feláll, kapaszkodva lépeget, lerombolja a lakást (szinte nem lehet egyedül hagyni, pedig olykor muszáj)....kipakolja a konyhaszekrényt, nyalja a falat (ebben nem látom mi a poén :) ), kiborítja a wc kefés tartókát és a legújabb...megpróbálja megenni a tamponom :)  Nagy felfedező! :)))

Viszont olykor nálam is betelik a pohár.....sajnos.  (Itt szögezzük le, hogy teljes mértékben a következetes gyereknevelés híve vagyok és, hogy hisztivel nálam nem lehet elérni semmit.)

Az eset pár hete történt. Zénó, a megkésett mozgásfejlődése miatt még nem mászott, csak kúszott. A gyógytornász rendszeresen járt hozzánk, végig küzdötte vele az 1 órát és mindig megmutatta nekem, hogy mit kell gyakorolnom Zazóval (azt tudni kell, hogy Zénó akaratos és ha ő nem akar gyakorolni akkor nem is fog). Pff. Naponta többször próbáltam rávenni, hogy gyakoroljon velem, mert nagyon fontos, hogy elkezdjen mászni......gondolhatjátok, mindent bevetettem, de ő nem akart gyakorolni. Földhöz verte magát vagy úgy megfeszítette a testét, hogy nem tudtam egyik végtagját sem behajlítani (pedig nem vagyok gyenge!).

És egyszer betelt nálam a pohár. Az egyik ilyen hiszti közepedte (mikor már teljesen ki voltam borulva idegileg, meg fáradt is voltam/vagyok non-stop) krokodilkönnyek között rákiabáltam, hogy fejezze be ezt a cirkuszt, mert tök nevetséges és ez az ő érdeke. Persze megijedt és ő is elkezdett sírni. Felvettem, beállítottam az ágyába és "agymosást" tartottam neki. Mondtam, hogy nagyon szeretem, de ez a cirkusz amit csinál egy hatalmas butaság. Mindent megteszünk Apával, hogy ő fejlődjön, ügyesebb és ügyesebb legyen erre ő dacoskodik, hisztizik, hogy nem csinálja, mikor már rég másznia kéne. Ez így nem mehet tovább, elegem van! Mondtam, hogy gondolkodjon el szépen azon amit mondtam, és hogy egy darabig ezért az ágyában marad. Kijöttem. Volt egy kis hiszti aztán elhalkult........pontosabban bealudt. Leszívta a szentbeszédem :)))))))))))))))))

Este hazajött Apa és látva az elborult fejemet, ő is beszélt Zénóval, hogy ez így nem mehet tovább és gyakorolni kell. Képzeljétek el, hogy másnaptól rendesen mászik a kis szeretetgombócom. :)))

Sok gondolat kavargott a fejemben másnap. Egyrészt baromi lelkiismeretfurdalásom volt, mert kiabáltam vele (nem először). Másrészt, pedig, hogy jót teszek vele, ha kiabálok? Megoldás? Nem gondolom, de totál ki voltam akadva....Vajon megbocsátanak nekünk, ha rájuk kiabálunk vagy rácsapunk a kezükre? Ugyanúgy szeretnek minket? Ettől rossz anyák vagyunk vagy csak fáradt és kimerült anyák? Hogyan is legyünk egyszerre következetesek, határozottak, fegyelmezők és mégis engedékenyek? Pontosan nem tudom, de minden nap próbálkozom vele...... , mert ő az én kis szerelmem :)